1.nap. Érkezés New Orleans.
Landolás New Orleans-ban, Louisiana állam legdélebbi városában, transzfer a hotelbe. Este a túravezető egy rövid bemutatkozást és tájékoztatást tart a túrával kapcsolatban. Akinek van kedve még este egy kis élőzenéhez, az a híres Bourbon Streeten számos kellemes hely közül választhat.
2.nap. New Orleans, szabadnap.
New Orleans, más néven ’The Big Easy’ a Jazz fővárosa. Lous Armstrong és Fats Domino szelleme lengi be ezt a modern, ugyanakkor jelentős történelemmel bíró metropoliszt. Érdemes tehát bejárni a várost hop-on hop-off túrával napközben, az estét pedig a Francia negyed éttermeiben, bárjaiban, zenehallgatással tölteni.
3.nap. New Orleans – Natchez, kb. 310 km.
Reggel felvesszük a motorokat, a formaságok elintézése és egy rövid megbeszélés után kigurulunk az útra, és észak felé indulunk. Elhagyva a várost, Vacherie felé haladva átmegyünk a látványos Mississippi folyó felett, majd meglátogatjuk a Laura Plantation-t. Ez egy jellegzetes cukornádültetvény 1805-ből, ami tökéletesen bemutatja, hogy hogyan működött egy ilyen gazdaság a rabszolgatartás korában, 200 évvel ezelőtt. Utunkat a Mississippi mentén folytatjuk esti célunkig, Natchezig.
4.nap. Natchez – Indianola, kb. 280 km.
A Mississippit követve észak felé folytatjuk utunkat Vicksburg felé, ahol meglátogatjuk a Biedenharn Coca Cola múzeumot. Ez után hamisítatlan amerikai tájon, remek utakon motorozunk, sőt még néhány mocsaras vidéket is magunk mögött hagyva érünk be Indianola-ba, a híres blues gitáros, B.B. King szülővárosába.
5.nap. Indianola – Memphis, kb. 240 km.
Tovább követjük észak felé a Mississippit egészen Memphisig. Közben Clarksdaleben, Ike Turner és Muddy Waters szülővárosában megállunk megnézni a Delta Blues Múzeumot. Memphisben ellátogatunk a világhíres Gracelandbe, ahol Elvis Presley 1977-ben bekövetkezett haláláig élt.
6.nap. Memphis, pihenőnap.
Memphis, a Blues városa, ahol a Rock & Roll királya, Elvis Presley élt és halt meg 1977-ben. Graceland meglátogatása önmagában is időigényes, hiszen annyi ott a látnivaló, hogy egy igazi Elvis rajongónak rámegy az egész napja is. Ezen kívül érdemes még megnézni itt B.B. King Blues klubját, és a Rum Boogie Cafét a Beale Streeten, a Sun Records Stúdiót, ahol Elvis az első felvételeit megcsinálta, a National Civil Rights Múzeumot (Martin Luther King), és a Peabody Hotelt.
7.nap. Memphis – Muscle Shoals, kb. 320 km.
A Blues városát elhagyva elgurulunk Tupeloba, ahol meglátogatjuk Elvis szülőházát. Innen egy régi, New Orleanst Nashville-lel összekötő kereskedelmi útvonalat, a ’Natchez Trace Parkway’-t követve érünk be Muscle Shoals-ba, ahol meglátogatjuk a Fame Stúdiót (Aretha Franklin, Little Richard, Wilson Pikett, Osmonds..).
8.nap. Muscle Shoals – Nashville, kb. 230.km.
Nashvill-be nem csak az odaút lesz érdekes, hanem a megérkezés is. Élvezzük a country zenét, a honky-tonk klubokat és a cowboy csizmát. A Broadway-n látványos előadások várnak.
9.nap. Nashville – Gatlinburg, kb. 360 km.
A nagyváros nyüzsgését magunk mögött hagyva a csodálatos Great Smoky Mountains mentén motorozunk, ami az összességében 2700 kilométer hosszú Appalache-hegység része. Az estét a hangulatos és népszerű hegyi üdülőközpontban, Gatlinburgban töltjük.
10.nap. Gatlinburg – Cleveland, kb. 290 km.
Fantasztikus napnak nézünk elébe. Kezdetnek keresztülmotorozunk a Smoky Mountain Nemzeti Parkon, ahol Newfould Gap-nél felmegyünk 1500 méter fölé is, majd a Cherokee indiánok földjén gurulunk tovább. Csodálatos tavak mellett haladunk – Lake Fontata, Calderwood lake, majd a motoros mennyország, a Tail of the Dragon szerpentin következik, ahol a közel 20 kilométeres szakaszon 318 kanyar termeli nekünk az örömhormont.
11.nap. Cleveland – Huntsville, kb. 280 km.
A Tennessee folyó mentén haladunk Lynchburg felé, egy álmos kisvárosba a dimbes-dombos Moore megyében, ahol a Jack Daniels whisky gyártó céget alapították 1875-ben. Itt meglátogatjuk a gyárat, ami a legrégebbi whisky lepárló üzem az USA-ban, majd továbbmegyünk Huntsville-be, ahol az éjszakát töltjük.
12.nap. Huntsville- Montgomery, kb. 350 km.
Huntsville-t elhagyva délnek vesszük az irányt, áthajtunk a Tennessee folyó felett, és Alabama fővárosába, Montgomerybe érkezünk. A kornyék igazi amerikai country, hiszen errefelé a fő iparág a mezőgazdaság.
13.nap. Montgomery – Foley, kb. 360 km.
Montgomery-től délre kellemesen kanyargós, keskeny utakon, erdős tájakon haladunk, és közelítünk a Mexikói-öböl felé.
14.nap. Foley – New Orleans, kb. 300 km.
A túra utolsó, de igen izgalmas szakaszán a Mexikói-öböl partvidékén motorozunk. Áthaladunk a fantasztikus fehérhomokos tengerpartjáról híres üdülőtelepülésen, Gulf Shores-on, majd nyugat felé haladunk a Mexikói-öblöt a Mobile-öböltől elválasztó keskeny földnyelven. Komppal kelünk át a parányi Dauphin szigetre, majd onnan a Dauphin-t a szárazfölddel összekötő különleges hídon jutunk vissza a Louisianába. New Orleansba a tengerparton haladva, a fantasztikus 90-es országúton gurulunk be, majd a főhadiszálláson letámasztjuk a motorokat. Este még utoljára bele lehet merülni New Orleans éjszakai éltébe
15.nap. Elutazás New Orleans-ból
A reptéri transzfer készen áll, hogy időben kivigyen a reptérre a járatodhoz… Ha azonban szeretnéd még néhány extra nappal kibővíteni a tartózkodásod, csak jelezd nekünk, ebben is tudunk a segítségedre lenni!
16.nap. Hazaérkezés Európába